Tartozom egy vallomással. Manapság nem követem olyan intenzitással az NBA eseményeit, mint régen. Sőt ez így nem is fedi a valóságot a helyes megfogalmazás az, hogy szinte alig követem az NBA eseményeit. Pedig emlékszem minden a jó öreg TV3-as közvetítésekkel kezdődött. Az előtt szinte csak a Nemzeti Sport utolsó oldalairól értesültem az észak-amerikai kosárlabda eseményeiről, de ott valami elkezdődött.
A 90-es évek közepén aztán jött a nagy őrület a kosárlabda kártya. Na engem szinte teljesen megőrjített. Mindenkitől azt kértem, születésnapra, névnapra, ha volt egy kis spórolt pénzem azt vettem belőle. A suliban meg mentek csereberék, emlékszem még becsengetés után is, amíg nem jött a tanár ment a "húú neked megvan ez a Jordan kártya, nekem van egy David Robinsonom plusz adok érte egy Mourningot. Naa???? Plusz még 200 ft?? Oké? Na gyorsan, mert jön a tanár." Régi szép idők, manapság is ez megy az általános iskolákban, csak Jordan helyett a gyors, Robinson helyett az eki Mourning helyett pedig egy doboz szürke Marlboro szavak hangzanak el. :( Ja és a 200 ft az 2.000. :(
Na de ennyit a társadalomkritikáról, a következő lépés a középiskola választás. Én konkrétan a kosárlabda kártya miatt választottam a II.Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközepet. Hogy, hogyan?
Iskolalátogatás alkalmával felfedeztem egy kosárkártya boltot az iskolával szemben. Rögtön bementem, és azonnal elvarázsolt a Topps 96-97-es szériája. Mikor Édesanyám megkérdezte, hogy hogy tetszik az iskola? Mondtam, hogy nagyon jó. Ezek után beíratott előkészítőre, így minden héten mehettem kedvenc kis boltocskámba. A felvételi, már gyerekjáték volt, remegő gyomorral vártam a szeptembert, na nem a suli miatt, hanem a szembe lévő üzlet miatt. Aztán jött a nagy csalódás. Szeptemberre a bolt bezárt. :(
Ez idő alatt sok minden történt a tengerentúlon. A Bulls triplázott, Jordan visszavonult. A Rockets felszáguldott a kosárlabdázás egére, Jordan visszaért, és a Bulls megint nyert hármat (de sajnáltam 98-ban Malonet és Stocktont. Aztán volt nekünk egy csonka szezonunk 50 alapszakasz meccsel és egy Spurs győzelemmel, amit az Admirális és Tim Duncan együtt nyert még. Ezek a döntők már láthatóak voltak nálunk, hol a TV3-on, hol valami német vagy osztrák adón. Aztán bejött a Sport TV. És elkezdődött a tejjel-mézzel folyó kánaán. Rengeteg Lakers drukker, helyszíni All-Star gála közvetítések (emlékszem Tota mesélte, hogy egyszer találkozott a Hajdú Bé-vel a 95-ösön, és az első kérdése az volt, hogy "Te tényleg találkoztál Stephon Marburyvel?":), döntős virrasztások. Kezdetben még DJ Dominique és Török Péter volt a szakkommentátor. Dominiquet rühelltem, a jó öreg Török Pétert istenítettem.
Aztán telt-múlt az idő és valahogy az NBA kezdett kikopni a palettámról. Néztem még meccseket, a döntőket és az All-Star gálákat élőben néztem, csináltam minden évben két yahoos fantasy csapatot, de valahogy már nem volt az a gyerekkori érdeklődés. Nem bújtam a netet minden reggel a friss eredmények után, nem követtem a Draftot, nem volt kedvenc játékosom. Aztán ez is alábbhagyott. Az utóbbi pár évben ha All-Star gála volt, csak legyintettem, ha valami érdekes lesz majd letöltöm, hagyjatok aludni. Aztán már a döntők alatt se virrasztottam. És végül az idei szezonra eljutottam arra, hogy a végül alapszaksz MVP Derrick Roset vagy 10x le Jalen Rose-oztam.
Ezek után összejött ez a döntő. Miami-Dallas. A 2006-os finálét még virrasztva néztem végig, és nagyon sajnáltam Nowitzkiéket, hogy nem jött össze nekik a bajnoki cím, szimpatikus csapat volt, sokkal inkább azok voltak, mint a Waddel, O'Neallal és Mourningal felálló Pat Riley alakulat. Na szóval mikor megtudtam, hogy ez a döntő párosítsa, mondtam, hogy ezt látnom kell. Ha nem is minden meccset élőben, de amelyeket tudom, azokat feltétlenül. Végül is 3/6 lett az arány, ami az előzményeket és a körülményeket ismerve szerintem nem rossz.
Adott volt egy Miami Heat, akiknek a nyári bevásárlása még hozzám is eljutott, hiszen a már szupersztár Dwayne Wade mellé leigazolták LeBron Jamest és Chris Bosht. Egész Amerika utálta őket, főleg James csapatválasztása miatt, hiszen mekkora egoista öntelt barom lehet az, aki egy egész órás ESPN műsor végén közli Clevelanddel és az országgal, hogy otthagyja eddigi csapattá, mert ő gyűrűt akar nyerni. A kiegészítő emberek között ott volt Mike Bibby, akit még a Sacramentos időkből szerettem nagyon, valamint Udonis Haslem, Mario Chalmers, Mike Miller, szóval nem tipikusan azok a játékosok, akikért rajongani lehet. Talán még a jó öreg Ilgauskas az akit lehet szeretni, de ő egyetlen másodpercet sem játszott a döntőben. Viszont a másik oldalon ott volt Dirk Nowitzki, a würsburgi "Wunderkinder", aki most már nem csodagyerek, hanem az NBA egyik legjobb játékosa. Volt már alapszakasz MVP, a neve mára szinte összeforrt a Dallas Mavericksével. Vagy például Jason Kidd, aki 38 évesen is zseniálisan játszik. Aki látta a 2000-es évek elején a Lakers-Nets döntőt az már csak azért is ki szeretett volna neki szurkolni egy gyűrűt. (az nagyon csúnya söprés volt). Dallasban játszik még Tyson Chandler, aki anno Chris Paullal nyomatta az alley-upokat még New Orleansba. Valamint a két zseniális kisember JJ. Barea és Jason Terry. Ja és a Dallasban nem játszhatott a 3. legjobb játékosuk Caron Butler, sérülés miatt, valamint a döntő alatt lesérült Brandon Haywood is, aki anno még 1/1-es volt ha jól emlékszem, bár nem tudom mire. És végül de nem utolsó sorban Peja Stojakovic, aki anno még Chris Webberrel és a túloldalon álló Bibbyvel együtt harcolt a Lakers ellen és bukott el egy drámai hét meccses csatában a nyugati főcsoportdöntőben.
Úgy kezdődött ez a döntő, hogy a Miami volt a fő favorit, a Dallasnak nem sokan adtak esélyt. (pedig milyen szépen kisöpörték a Lakerst). Az első meccset megnyerte a Miami 8 ponttal, ezt csak ismétlésben láttam, de a 84 dallasi dobott pont valahogy nem győzött meg arról hogy a derék texasi legények esélyesek lehetnek. A 2. meccsre beállítottam a telefont, és fél órával a meccs előtt fel is keltem. Mire elkezdődött majdnem el is aludtam. :) Itt aztán volt minden félpályán túli Miami kosár (talán Chalmerstől), szétesően játszó Dallas, valamint én, aki 88-73-nál 7:15-tel a vége előtt ki akarta kapcsolni a tv-t. Azután a Wade tripla után, én úgy voltam, hogy ennyi kész vége, szegényeket kisöprik. Ami ezek után történt arra nincs szó. 22-5-re nyerte a hátralévő időszakot a Mavs, az ÖT Miami szerzett pontból Chalmers triplája volt 3, amit tök üresen dobott 90-93-nál 22,5-tel a vége előtt. Nowitzki fantasztikusan játszott 24 pont 11 lepattanó 4 assziszt, de ami a lényeg, a Dallas utolsó 9 pontját ő szerezte.
Ekkor mindenki rögtön a 2006-os döntőt kezdte felemlegetni, amikor a 3. meccsen a Dallas sikeresen eladott 13 pontos előnyt az utolsó 6 percben. Pedig ha azt a meccset megnyerik, akkor 3-0-ra vezetnek, de nem nyertek, és tudjuk mi lett a vége. :(
A 3. mérkőzést Dallasban rendezték, és a Mavericks úgy lépett pályára, hogy ha nyernek, akkor vezetnek a Miami ellen és így tényleges előnyt kovácsolnak az idegenbeli győzelmükből. Nos sajnos ezt nem tették meg. Pedig 5 másodperccel a vége előtt csak két ponttal vezetett a Miami, és támadhattak, de Dirknek ekkor nem jött a "clutch moment", így 88-86-os győzelmével a Miami visszavette a pályaelőnyt. Deee itt már lehetett látni, hogy van ebben a Dallasban spiritusz.
A 4. meccsen nem volt mese. Győzni kellet a hazai csapatnak. Ez volt az a mérkőzés, ahol Nowitzki kihagyta az egyetlen büntetőjét a döntőben, de még ez is belefért, hiszen egy újabb thriller után (10 perccel a vége előtt kilenc ponttal 74-65-re vezetett a Miami) 86-83-ra megnyerték a meccset, és kiegyenlítették a párharcot.
Ezek után jött az 5. mérkőzés, az utolsó Dallasban. Ha győznek, elég egyet nyerniük Miamiban, ha kikapnak, mindkettőt be kellene húzniuk, ami piszok nehéz. A mérkőzésen amit láthattunk az egy dallasi tűzijáték volt. 13/19-cel dobtak a hárompontos vonalon túlról, közülük is kiemelkedett JJ Barea aki ötből négyet bevágott, de 3/5-el tüzelt kintről a két Jason is Kidd és Terry. Pedig Chalmers az első negyed végén megint belém állította az ideget egy világvégéről eldobott buzzer beaterjével (31-30 a Miaminak), de ez se volt elég. Végül ő 4/6-os triplamutatóval zárt. Sőt nem volt elég Lebron tripladuplája sem (17-10-10), valamint Wade hősies visszatérése. Aki egy Cardinallal történt ütközés után szemmel láthatólag is sérülten beállt játszani és összedobált 23 pontot. Viszont Dirk mindanyiuknál jobb volt 29 pontja mellé leszedett 6 lepattanót és kiosztott 3 gólpasszt, és ismételten hibátlanul büntetőzött 10/10. A vége a már szinte megszokott forgatókönyv szerint zajlott 100-97-es Miami vezetéssel fordultak be a csapatok az utolsó 3 és fél percre, a vége pedig 112-103 lett, ami egy 15-3-as dallasi rohamnak köszönhető. Ennek a rohanásnak fő letéteményese Jason Terry volt, aki ez idő alatt 8 pontot dobott valamint leszedett 2 lepattanót és kiosztott 2 gólpasszt (egyet Nowitzkinek, egyet pedig Kiddnek).
3-2-es vezetéssel hagyták el Dallas büszkeségei az American Airlines Centert, és azzal a tudattal léptek pályára ma hajnalban a Miami csarnokában, hogy tudnak 100 pont felett dobni a Heat ellen, valamint elég egyet megnyerniük ahhoz, hogy történetük első bajnoki címét megszerezzék. Én úgy voltam vele, hogy 2 opció van, ha ma nyer a Dallas, akkor ő a bajnok (ez evidens :D), viszont ha a Heat nyer, akkor a 7. meccsen behúzzák. Rákészültem a meccsre úgy ahogy kell megnéztem a Dumb és Dumbert, hogy a jókedvem ne hagyjon el, ha esetleg rosszul alakulna a mérkőzés, valamint ezek után elmentem Dani és Geri cimborámmal sörözni egyet Lőrincre, de szigorúan ügyelve arra, hogy kezdésre hazaérjek. Ez nagyon jól sikerült, kezdés előtt egy órával már itthon voltam, és Berci is bejelentkezett egy első félidő megtekintésre, Jenson Button kanadai győzelme után feldobódva.Szóval minden adott volt egy jó döntőhöz. Az első félidő úgy alakult, ahogy a döntő eddigi összes mérkőzésén. Ide-oda vezettek a csapatok, de valahogy a Heatben nem volt meg az a tűz. Látszott Wade-en, hogy az a Cardinallal történt ütközés megviselte a csípőjét, Lebron az első másfél-két percben dobott 9 pontja után (de megijedtem akkor), eltűnt. A dallasi hármasok meg ültek. Hiába vezetett csak két ponttal a félidőben a Dallas 53-51-re, hiába állt Dirk Nowitzki 1/12-es mezőnymutatóval, hiába volt Chandlernek 3 személyi hibája. Valahogy úgy voltam vele, hogy ez a meccs a Mavericksnek áll. A 2. félidő stílszerűen egy Nowitzki duplával kezdődött (ez volt az 5. pontja a meccsen), amiből következtetni lehetett arra, hogy beszéltek a fejével. A második félidőt végül 8/15-tel zárta a német, ősszeségében 9/27-tel, de a maga 21 pontját így is megdobta. Először a mérkőzésen 3:39-cel a vége előtt mondtam ki azt, hogy ez megvan, amikor Dirk duplája után 97-87-re ment a Dallas, és ezt a 10 pontos előnyt nem is adták el a végére (105-95).
A Dallas Mavericks lett a 2010-11-es NBA szezon bajnoka. Az MVP az utolsó meccsen nem brillírozó, de az egész sorozatban 26 pontot és 9,6 lepattanót átlagoló 97,8%-osan büntetőző Dirk Nowitzki lett.
Ez a döntő újra felszínre törte belőlem a kosárlabda iránti rajongásomat, köszönöm Dallas, és gratulálok.
A 90-es évek közepén aztán jött a nagy őrület a kosárlabda kártya. Na engem szinte teljesen megőrjített. Mindenkitől azt kértem, születésnapra, névnapra, ha volt egy kis spórolt pénzem azt vettem belőle. A suliban meg mentek csereberék, emlékszem még becsengetés után is, amíg nem jött a tanár ment a "húú neked megvan ez a Jordan kártya, nekem van egy David Robinsonom plusz adok érte egy Mourningot. Naa???? Plusz még 200 ft?? Oké? Na gyorsan, mert jön a tanár." Régi szép idők, manapság is ez megy az általános iskolákban, csak Jordan helyett a gyors, Robinson helyett az eki Mourning helyett pedig egy doboz szürke Marlboro szavak hangzanak el. :( Ja és a 200 ft az 2.000. :(
Na de ennyit a társadalomkritikáról, a következő lépés a középiskola választás. Én konkrétan a kosárlabda kártya miatt választottam a II.Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközepet. Hogy, hogyan?
Iskolalátogatás alkalmával felfedeztem egy kosárkártya boltot az iskolával szemben. Rögtön bementem, és azonnal elvarázsolt a Topps 96-97-es szériája. Mikor Édesanyám megkérdezte, hogy hogy tetszik az iskola? Mondtam, hogy nagyon jó. Ezek után beíratott előkészítőre, így minden héten mehettem kedvenc kis boltocskámba. A felvételi, már gyerekjáték volt, remegő gyomorral vártam a szeptembert, na nem a suli miatt, hanem a szembe lévő üzlet miatt. Aztán jött a nagy csalódás. Szeptemberre a bolt bezárt. :(
Ez idő alatt sok minden történt a tengerentúlon. A Bulls triplázott, Jordan visszavonult. A Rockets felszáguldott a kosárlabdázás egére, Jordan visszaért, és a Bulls megint nyert hármat (de sajnáltam 98-ban Malonet és Stocktont. Aztán volt nekünk egy csonka szezonunk 50 alapszakasz meccsel és egy Spurs győzelemmel, amit az Admirális és Tim Duncan együtt nyert még. Ezek a döntők már láthatóak voltak nálunk, hol a TV3-on, hol valami német vagy osztrák adón. Aztán bejött a Sport TV. És elkezdődött a tejjel-mézzel folyó kánaán. Rengeteg Lakers drukker, helyszíni All-Star gála közvetítések (emlékszem Tota mesélte, hogy egyszer találkozott a Hajdú Bé-vel a 95-ösön, és az első kérdése az volt, hogy "Te tényleg találkoztál Stephon Marburyvel?":), döntős virrasztások. Kezdetben még DJ Dominique és Török Péter volt a szakkommentátor. Dominiquet rühelltem, a jó öreg Török Pétert istenítettem.
Aztán telt-múlt az idő és valahogy az NBA kezdett kikopni a palettámról. Néztem még meccseket, a döntőket és az All-Star gálákat élőben néztem, csináltam minden évben két yahoos fantasy csapatot, de valahogy már nem volt az a gyerekkori érdeklődés. Nem bújtam a netet minden reggel a friss eredmények után, nem követtem a Draftot, nem volt kedvenc játékosom. Aztán ez is alábbhagyott. Az utóbbi pár évben ha All-Star gála volt, csak legyintettem, ha valami érdekes lesz majd letöltöm, hagyjatok aludni. Aztán már a döntők alatt se virrasztottam. És végül az idei szezonra eljutottam arra, hogy a végül alapszaksz MVP Derrick Roset vagy 10x le Jalen Rose-oztam.
Ezek után összejött ez a döntő. Miami-Dallas. A 2006-os finálét még virrasztva néztem végig, és nagyon sajnáltam Nowitzkiéket, hogy nem jött össze nekik a bajnoki cím, szimpatikus csapat volt, sokkal inkább azok voltak, mint a Waddel, O'Neallal és Mourningal felálló Pat Riley alakulat. Na szóval mikor megtudtam, hogy ez a döntő párosítsa, mondtam, hogy ezt látnom kell. Ha nem is minden meccset élőben, de amelyeket tudom, azokat feltétlenül. Végül is 3/6 lett az arány, ami az előzményeket és a körülményeket ismerve szerintem nem rossz.
Adott volt egy Miami Heat, akiknek a nyári bevásárlása még hozzám is eljutott, hiszen a már szupersztár Dwayne Wade mellé leigazolták LeBron Jamest és Chris Bosht. Egész Amerika utálta őket, főleg James csapatválasztása miatt, hiszen mekkora egoista öntelt barom lehet az, aki egy egész órás ESPN műsor végén közli Clevelanddel és az országgal, hogy otthagyja eddigi csapattá, mert ő gyűrűt akar nyerni. A kiegészítő emberek között ott volt Mike Bibby, akit még a Sacramentos időkből szerettem nagyon, valamint Udonis Haslem, Mario Chalmers, Mike Miller, szóval nem tipikusan azok a játékosok, akikért rajongani lehet. Talán még a jó öreg Ilgauskas az akit lehet szeretni, de ő egyetlen másodpercet sem játszott a döntőben. Viszont a másik oldalon ott volt Dirk Nowitzki, a würsburgi "Wunderkinder", aki most már nem csodagyerek, hanem az NBA egyik legjobb játékosa. Volt már alapszakasz MVP, a neve mára szinte összeforrt a Dallas Mavericksével. Vagy például Jason Kidd, aki 38 évesen is zseniálisan játszik. Aki látta a 2000-es évek elején a Lakers-Nets döntőt az már csak azért is ki szeretett volna neki szurkolni egy gyűrűt. (az nagyon csúnya söprés volt). Dallasban játszik még Tyson Chandler, aki anno Chris Paullal nyomatta az alley-upokat még New Orleansba. Valamint a két zseniális kisember JJ. Barea és Jason Terry. Ja és a Dallasban nem játszhatott a 3. legjobb játékosuk Caron Butler, sérülés miatt, valamint a döntő alatt lesérült Brandon Haywood is, aki anno még 1/1-es volt ha jól emlékszem, bár nem tudom mire. És végül de nem utolsó sorban Peja Stojakovic, aki anno még Chris Webberrel és a túloldalon álló Bibbyvel együtt harcolt a Lakers ellen és bukott el egy drámai hét meccses csatában a nyugati főcsoportdöntőben.
Úgy kezdődött ez a döntő, hogy a Miami volt a fő favorit, a Dallasnak nem sokan adtak esélyt. (pedig milyen szépen kisöpörték a Lakerst). Az első meccset megnyerte a Miami 8 ponttal, ezt csak ismétlésben láttam, de a 84 dallasi dobott pont valahogy nem győzött meg arról hogy a derék texasi legények esélyesek lehetnek. A 2. meccsre beállítottam a telefont, és fél órával a meccs előtt fel is keltem. Mire elkezdődött majdnem el is aludtam. :) Itt aztán volt minden félpályán túli Miami kosár (talán Chalmerstől), szétesően játszó Dallas, valamint én, aki 88-73-nál 7:15-tel a vége előtt ki akarta kapcsolni a tv-t. Azután a Wade tripla után, én úgy voltam, hogy ennyi kész vége, szegényeket kisöprik. Ami ezek után történt arra nincs szó. 22-5-re nyerte a hátralévő időszakot a Mavs, az ÖT Miami szerzett pontból Chalmers triplája volt 3, amit tök üresen dobott 90-93-nál 22,5-tel a vége előtt. Nowitzki fantasztikusan játszott 24 pont 11 lepattanó 4 assziszt, de ami a lényeg, a Dallas utolsó 9 pontját ő szerezte.
Ekkor mindenki rögtön a 2006-os döntőt kezdte felemlegetni, amikor a 3. meccsen a Dallas sikeresen eladott 13 pontos előnyt az utolsó 6 percben. Pedig ha azt a meccset megnyerik, akkor 3-0-ra vezetnek, de nem nyertek, és tudjuk mi lett a vége. :(
A 3. mérkőzést Dallasban rendezték, és a Mavericks úgy lépett pályára, hogy ha nyernek, akkor vezetnek a Miami ellen és így tényleges előnyt kovácsolnak az idegenbeli győzelmükből. Nos sajnos ezt nem tették meg. Pedig 5 másodperccel a vége előtt csak két ponttal vezetett a Miami, és támadhattak, de Dirknek ekkor nem jött a "clutch moment", így 88-86-os győzelmével a Miami visszavette a pályaelőnyt. Deee itt már lehetett látni, hogy van ebben a Dallasban spiritusz.
A 4. meccsen nem volt mese. Győzni kellet a hazai csapatnak. Ez volt az a mérkőzés, ahol Nowitzki kihagyta az egyetlen büntetőjét a döntőben, de még ez is belefért, hiszen egy újabb thriller után (10 perccel a vége előtt kilenc ponttal 74-65-re vezetett a Miami) 86-83-ra megnyerték a meccset, és kiegyenlítették a párharcot.
Ezek után jött az 5. mérkőzés, az utolsó Dallasban. Ha győznek, elég egyet nyerniük Miamiban, ha kikapnak, mindkettőt be kellene húzniuk, ami piszok nehéz. A mérkőzésen amit láthattunk az egy dallasi tűzijáték volt. 13/19-cel dobtak a hárompontos vonalon túlról, közülük is kiemelkedett JJ Barea aki ötből négyet bevágott, de 3/5-el tüzelt kintről a két Jason is Kidd és Terry. Pedig Chalmers az első negyed végén megint belém állította az ideget egy világvégéről eldobott buzzer beaterjével (31-30 a Miaminak), de ez se volt elég. Végül ő 4/6-os triplamutatóval zárt. Sőt nem volt elég Lebron tripladuplája sem (17-10-10), valamint Wade hősies visszatérése. Aki egy Cardinallal történt ütközés után szemmel láthatólag is sérülten beállt játszani és összedobált 23 pontot. Viszont Dirk mindanyiuknál jobb volt 29 pontja mellé leszedett 6 lepattanót és kiosztott 3 gólpasszt, és ismételten hibátlanul büntetőzött 10/10. A vége a már szinte megszokott forgatókönyv szerint zajlott 100-97-es Miami vezetéssel fordultak be a csapatok az utolsó 3 és fél percre, a vége pedig 112-103 lett, ami egy 15-3-as dallasi rohamnak köszönhető. Ennek a rohanásnak fő letéteményese Jason Terry volt, aki ez idő alatt 8 pontot dobott valamint leszedett 2 lepattanót és kiosztott 2 gólpasszt (egyet Nowitzkinek, egyet pedig Kiddnek).
3-2-es vezetéssel hagyták el Dallas büszkeségei az American Airlines Centert, és azzal a tudattal léptek pályára ma hajnalban a Miami csarnokában, hogy tudnak 100 pont felett dobni a Heat ellen, valamint elég egyet megnyerniük ahhoz, hogy történetük első bajnoki címét megszerezzék. Én úgy voltam vele, hogy 2 opció van, ha ma nyer a Dallas, akkor ő a bajnok (ez evidens :D), viszont ha a Heat nyer, akkor a 7. meccsen behúzzák. Rákészültem a meccsre úgy ahogy kell megnéztem a Dumb és Dumbert, hogy a jókedvem ne hagyjon el, ha esetleg rosszul alakulna a mérkőzés, valamint ezek után elmentem Dani és Geri cimborámmal sörözni egyet Lőrincre, de szigorúan ügyelve arra, hogy kezdésre hazaérjek. Ez nagyon jól sikerült, kezdés előtt egy órával már itthon voltam, és Berci is bejelentkezett egy első félidő megtekintésre, Jenson Button kanadai győzelme után feldobódva.Szóval minden adott volt egy jó döntőhöz. Az első félidő úgy alakult, ahogy a döntő eddigi összes mérkőzésén. Ide-oda vezettek a csapatok, de valahogy a Heatben nem volt meg az a tűz. Látszott Wade-en, hogy az a Cardinallal történt ütközés megviselte a csípőjét, Lebron az első másfél-két percben dobott 9 pontja után (de megijedtem akkor), eltűnt. A dallasi hármasok meg ültek. Hiába vezetett csak két ponttal a félidőben a Dallas 53-51-re, hiába állt Dirk Nowitzki 1/12-es mezőnymutatóval, hiába volt Chandlernek 3 személyi hibája. Valahogy úgy voltam vele, hogy ez a meccs a Mavericksnek áll. A 2. félidő stílszerűen egy Nowitzki duplával kezdődött (ez volt az 5. pontja a meccsen), amiből következtetni lehetett arra, hogy beszéltek a fejével. A második félidőt végül 8/15-tel zárta a német, ősszeségében 9/27-tel, de a maga 21 pontját így is megdobta. Először a mérkőzésen 3:39-cel a vége előtt mondtam ki azt, hogy ez megvan, amikor Dirk duplája után 97-87-re ment a Dallas, és ezt a 10 pontos előnyt nem is adták el a végére (105-95).
A Dallas Mavericks lett a 2010-11-es NBA szezon bajnoka. Az MVP az utolsó meccsen nem brillírozó, de az egész sorozatban 26 pontot és 9,6 lepattanót átlagoló 97,8%-osan büntetőző Dirk Nowitzki lett.
Ez a döntő újra felszínre törte belőlem a kosárlabda iránti rajongásomat, köszönöm Dallas, és gratulálok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése