2008. január 15., kedd

A első kör után

Ami számunkra a legfájóbb, Szávay Ági kiesett. A top10-ből a nőknél és a férfiaknál is 1-1 játékos esett ki (A hölgyeknél a 10. kiemelt Bartoli a világranglista 80. Sofia Arvidssontól kapott ki 3 szettben, az uraknál pedig a 9. kiemelt Andy Murrayt verte ki a francia Tsonga). Összesen 12 kiemelt búcsúzott az első fordulóban. Igazságosan elosztva 6-6 arányban. Számomra Murray mellett az férfi mezőnyben Moya és Ljubicic kiesése volt meglepetés. A nőknél Ágin kívül Safina (így a Gold Coast-i győztes páros mindkét tagja búcsúzott), Safarova és Zvonareva kiesése volt meglepő. Ági kiesésén lehet szomorkodni, de haragudni nem szabad rá, mert nem érdemli meg a tavalyi teljesítménye alapján. Lesz ez még jobb is, hajrá Ági.

Az uraknál Federer simán Nadal kicsit nehezebben, de mindketten 3 szettben hozták a kötelezőt. A többi top 10-es játékos is 3-ban nyert Gasquet kivételével de neki se kellett 5 szettesbe bonyolódnia. Így tehát olyan egetverő meglepetés nem történt az első körben. A másodikban viszont ez már nem olyan biztos. Érdekes lesz a már korábban taglalt Federer-Santoro meccs is, bár a franciának nem sok esélye van a svájci ellen, de ki tudja...? A 2002-es döntő visszavágója nem jött össze azáltal, hogy Marcos Baghdatis legyőzte Thomas Johansont, így ő lesz az ellenfele Marat Safinnak a 2. körben. Így kicsit nehezebb lesz az orosz számára a továbbjutás, de ha valami nagyot akar alkotni, akkor mindenkit le kell győznie. Jó kis meccsnek igérkezik a Janko Tipsarevic-Fernando Verdasco összecsapás, melynek győztese Federerrel játszhat. Lesz egy amerikai házimeccs is James Blake-Michael Russell-lel mérkőzik. A meccs érdekessége, hogy fiatalabb korukban, amikor még csak challenger versenyeken játszottak, mindhárom meccsüket Russell nyerte, de ez már több mint 8 éve volt. Azóta a tavalyi US Openen Blake 3 szettben legyűrte honfitársát az első körben.
Nehéz meccsre számíthat Nalbaldian és Ferrero is, bár az ellenfelük nem olyan erős. Az argentín a ranglista 90. Peter Luczakkal, a spanyol pedig a 137.

Alun Jones-szal játszik majd, de itt nem szabad elfeledkezni a hazai pályáról, ahol a házigazda ausztrál szurkolók fantasztikusan szokták bíztatni az övéiket.
Az alsó ágon izgalmasnak igérkezik a Richard Gasquet-Feliciano Lopez meccs, ahol nem olyan biztos a francia továbbjutása. De jónak tűnik első ránézésre a Mardy Fish-Tommy Robredo összecsapás is. Nadal francia napokat tarthat, mert ha túljut Florent Serrán, akkor a 3. körben összefuthat Gilles Simon-nal. (Itt nem jött be az előzetes tippem, amiben Florian Mayert vártam a spanyol ellenfelének a 2. körben, miután sima 3 szettben kikapott Serrától)

A nőknél összejött a Rezai-Golovin meccs. Ha van szíve a szervezőknek akkor ezt a meccset tv-s pályára teszik, mert ezt a két szép hölgyet látni kell. Nagyon szoros és hosszú meccsen jutott tovább a szerb Jelena Jankovic, aki döntő szett 12-10-re tudott csak diadalmaskodni a még mindig csak 17 éves osztrák Tamira Paszek ellen. A fő mérkőzés mindenféleképpen a Lindsay Davenport-Maria Sharapova ütközet lesz, aminek az esélyese inkább az orosz szépség, de nem szabad leírni a szülése után visszatérő, szemmel láthatóan vékonyabb volt világelsőt sem. Egymás elleni mérlegük 4-1 Sharapovának Grand Slamen egyszer találkoztak még 2004-ben Wimbledonban ahol az orosz nyert az elődöntőben. Aztán a döntőben sem kapott ki Serena Williamstől. Jó kis meccsnek igérkezik a Nicole Vaidisova-Alicia Molik meccs is ahol a szimpatikus ausztrál lány akár meglepetést is okozhat. Az alsó ágon talán egy Tathiana Garbin-Ana Ivanovic mérkőzés emelkedik ki a többi közül. A többi párosításnál általában biztos a továbbjutó személye. Nagyon meglepődnék, ha a 2. körben is 6 kiemelt búcsúzna a hölgyeknél.

Nincsenek megjegyzések: